Tekerj a sereggel a Balaton körül

Május 12-én és 13-án a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége szervezésében "Tekerj a sereggel a Balaton körül" 204 km-es kerékpártúrán vettünk részt.

"Az idei rendezvénynek különös apropót ad, hogy szinte napra pontosan 170 évvel ezelőtt történtek azok a történelmi események, amelyek végül az önálló Magyar Honvédség felállításához vezettek. Először Batthyány Lajos miniszterelnök1848. május 11-i beszéde fogalmazta meg a korszerű honvédség megalakításának szükségességét, majd az 1848. évi XXII. törvénycikk alapján május 1-jén megkezdődött az első tíz honvéd zászlóalj felállítása. Valójában már március 15-én megfogalmazódott ennek alapgondolata, hioszen a 12 pont (mit kíván a magyar nemzet?) követelései közöttm az ötödik pontban megjelenik a "Nemzeti Őrsereg", de ez ekkor még csak vágyálom szintjén létezett. Aztán a megalakuló Batthyány -kormány már áprilisban kezdte szervezni ennek alapjait, de ez a május 11-i beszéd adta meg azt a fontos lökést, aminek eredményeként május végére már fel is állt ennek az önálló nemzeti haderőnek az alapja. e történelmi jelentőségű esemény és az azóta eltelt 170 előtt mi, katonák egy egész rendezvénysorozattal tisztelgünk, melynek része a mostani TAS is.
Ennek oka, hogy a 170 éves haderőben 1920 és 1945 között komoly szerepet kaptak a nagy mozgékonyságú, önálló kerékpáros zászlóaljak és a felderítő csapatok részét képező kerékpáros felderítő járőrök. Kevesen tudják, hogy a mai túrakerékpárok kialakulásában fontos lépcsőt képviseltek a nagy áttéttel rendelkező, minden terepen mozgásképes, robusztus hadi kerékpárok, amelyekből néhányat itt, a rendezvényen is meg lehet majd csodálni, korhű egyenruhába öltözött hagyományőrzők segítségével.
A Tekerj a sereggel a Balaton körül rendezvény ismertető füzetéből idézve

view attach 3

Szombaton Keszthelyről a kikötő melletti park Zenepavilonjától rajtoltunk 9 .45-kor, a 105 km-es táv útvonala Keszthely-Szigliget (129,4 km) - Zánka erzsébet Üdülőközpont Tábor (31,6 km) - Csopak (52,2 km) - Balatonakarattya, MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (27,6 km). Beérkezésünk (17 óra) után elfoglaltuk a szálláshelyünket, majd tisztálkodás után elfogyasztottuk a finom vacsorát.Vasárnap reggel svédasztalos reggeli elfogyasztása után 8 órakor rajtoltunk a 99 km-es táv teljesítésére, vissza Keszthelyre. Célba érkezésünk után megkaptuk a teljesítésünkért járó emlékérmet és az emléklapot.

view attach 1

A kerékpározás mellett több nevezetességet is megnéztünk:
  • voltunk a "Balaton várában, a 750 éves Szigligeti várban,
  • Balatonudvariban műemlék temetőben lévő 63 db szív alakú sírkövet,
  • Örvényesen a vízimalmot,
  • távolból megcsodáltuk a Tihanyi apátságot,
  • Balatonszárszón József Attila emlékhelyét.
Szép emlékekkel gazdagodtunk ezen a hétvégén, és elhatároztuk, hogy jövőre is megkerüljük a Balatont a sereggel.

Tóth Lajos
nevelőtanár
Mostly cloudy

5°C

Budapest

Mostly cloudy
Wind: WNW at 33.80 km/h
Tuesday 0°C / 4°C Mostly cloudy
Wednesday -2°C / 3°C Mostly cloudy
Thursday -3°C / 1°C Partly cloudy
Friday -3°C / 0°C Partly cloudy

Statisztika

Látogatók
284
Cikkek
183
Cikkmegtekintések találatai
228126